Egy év alatt elherdálták fiúk 164 milliós kártérítését, amit a fiú egy üzemi baleset után kapott.
A balesetben a fiú nyaktól lefelé lebénult, így a kártérítés összege az édesanyja számláján kötött ki. Ez az összeg fedezte volna további életét, a kezeléseket, gyógyszereket, ápolókat.
Az összegből a fiú kapott egy új ágyat és egy laptopot. Az első nagyobb költésről még megkérdezték, így vettek a kisebbik testvérének egy lakást. Később viszont a szülők vérszemet kaptak, és elkezdtek költekezni. Új, drágább autókat vettek, 3 házat, kvadot, drága fogyasztási cikkeket.
A csalásra akkor derült ki fény, amikor az anya feljelentést tett az apa ellen, akivel megromlott a kapcsolata. Az apa ugyanis egy társkártyával még ezek után is költött róla, 3 millió forintért vásárolt márkás ruhákat.
A fiú az egészről nem tudott semmit, akkor tudta csak meg ezt és a többi költést is, amikor kihallgatták az ügyben a XVII. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának munkatársai.
A rendőröknek az eljárás során sikerült 15-20 millió forint értékben foglaltak le műszaki cikkeket, kvadot, 2 autót, ékszereket, valamint sikerült megakadályozni egy ingatlan adás-vételét, aminek az értéke végül a fiú jogi képviselő segítségével nyitott számlájára fog kerülni.